Polgár Judit a világ ellen

2022. március 20-án új fejezet nyílt a sakktörténelemben: megvalósult a világ első interaktív közösségi sakkszimultánja, a Judit Polgár vs The World projekt. A Polgár Judit Sakk Alapítvány támogatásával és a Dubai Expo 2020 Magyar Pavilonjával együttműködésben létrejött esemény arra hívta az egész világot, hogy „virtuálisan együtt üljön le” játszani Judit ellen.

Az online 11 táblás szimultán során tíz, összesen több mint 6 millió követővel rendelkező influencer, valamint maga a Világtábla – vagyis a világ minden tájáról csatlakozó játékosok közössége – mérkőzött meg Judittal “önműködő” sakktáblákon. A befolyásos nemzetközi streamerek mellett külön gyerekeknek szóló közösségi tábla is helyet kapott, valamint a „2022 – A nők éve a sakktáblán” kezdeményezés jegyében egy női sakk közösség is külön táblán játszott.

A részvétel valóban globális volt: Kanadától Indiáig 77 országból érkeztek szavazatok a Világtábla lépéseire. Az élő közvetítés nézettsége meghaladta a 30000 főt, és a több mint kilencórás adás folyamatosan inspiráló, energikus hangulatot teremtett – a stúdióban és az online chatszobákban egyaránt.

A szimultán végül Judit győzelmével zárult a Világtáblán, míg az influencerekkel vívott mérkőzések eredménye 5 győzelem és 5 döntetlen lett.

A projekt a világ legaktívabb, legkedveltebb online sakk-közösségeit hozta össze:

  • Agadmator
  • Samay Raina
  • Rey Enigma
  • Pepe Cuenca
  • Keti Tsatsalashvili
  • Jennifer Shahade + US Chess Girls Club
  • Magnus Chess Academy
  • Anna Cramling
  • Anna Rudolf
  • Otzdarva
  • …valamint a Világtábla, a nézők közös döntései alapján

A sakkvilág vezetői is kiemelték az esemény innovatív jelentőségét. Arkagyij Dvorkovics, a FIDE elnöke így fogalmazott:

„Ez az esemény mérföldkőnek tekinthető a sakk globális népszerűsítésében, hiszen innovatív, vadonatúj formátumával egyedülálló élményt kínál rekord számú résztvevő számára. Kíváncsian várom a végeredményt, de még inkább azt a sportos feszültséget és izgalmat, amely a levegőben lesz, miközben a világ kihívja a legendás sakkirálynőt, Juditot.”

A teljes esemény visszanézhető ITT.
Rövid összefoglaló: ITT